MENÜ

Utolsó éve és halála

 

11977 beköszöntével világossá vált, hogy Presley egészségi és fizikai állapota egyre inkább a hanyatlás jeleit mutatja. Baton Rouge-ban Presley már egyáltalán nem tudott felmenni a színpadra. Képtelen volt kikelni hotelszobájában az ágyból, annak ellenére, hogy menedzser több mint egy órán át ébresztgette.

2Ez is jó példája, annak hogy Elvis milyen állapotban volt és hogy hogyan telt el az év hátralévő része. Turné, turné hátán, rengeteg repülés, hotel szobák, nagy zabálások, sok gyógyszer.

 

 

Turnék:

 

Február 12. – Február 21.

2Megromlott fizikai és egészségi állapota természetesen rányomta bélyegét fellépéseire is. Elhízva, saját karikatúrájaként sokszor beszélni sem tudott, érteni sem lehetett, amit beszélt.

Február 19. - Johnson City, TN.


Február 12. - Hollywood, FL.
Február 13. - West Palm Beach, FL.
Február 14. - St Petersburg, FL.
Február 15. – Orlando, FL.
Február 16. – Montgomery, AL.
Február 17. – Savannah, GA.
Február 18. – Columbia, SC.
Február 19. - Johnson City, TN.
Február 20. – Charlotte, NC.
Február 21. – Charlotte, NC.

 

Vakáció Hawaiin2Március 4-én 30 barátjával Hawaii-ra repült pihenni, kikapcsolódni. Az utazás előtt 3-án aláírta végrendeletét, amelyben apját jelöli meg végrehajtónak és mindent családjára, lányára, apjára és nagymamájára hagy. Az egyik tanú Ginger Alden, akkori mennyasszonya volt, akire nem hagyott semmit. A nyaralás jól sikerült. Elvis sokat pihent és jobban is nézett ki miután hazamentek, de talán így is kevés volt ez a pár nap. Ezt bizonyítja, hogy a következő turnén az utolsó négy fellépés elmaradt.


Március 23. – Április 3.

2Március 23-án újra koncertezni kezdetek. A sorozat vége botrányosra sikeredett. Már 30-án voltak negatív jelek, mikor az alexandriai koncerten két dalt Sherill Nielsennek kellett elénekelni, de a következő koncertre Elvis megbetegedett és az utolsó négy estét törölniük kellett. Sajnos, ezt 31-én a Baton Rouge-i közönséggel nem közölték. Megvolt a felvezetés, mindenki a Királyra várt, de ő nem jelent meg. Egyszerűen képtelen volt kikelni az ágyából. Április 1-én kórházba ment, ahol 30 órán keresztül aludt. Viszont megígérte (vagy inkább Tom Parker), hogy még ebben az évben pótolni fogja a kiesett koncerteket. Szavát be is tartotta és május végén pótolta az elmaradt fellépéseket.

 

Március 26. - Norman, OK. Március 23. - Tempe, AZ.
Március 24. - Amarillo, TX.
Március 25. - Norman, OK.
Március 26. - Norman, OK.
Március 27. - Abilene, TX.
Március 28. - Austin, TX.
Március 29. - Alexandria, LA.
Március 30. - Alexandria, LA.

Törölt koncertek:
Március 31. - Baton Rouge, LA.
Április 1. - Mobile, AL.
Április 2. - Macon, GA.
Április 3. - Jacksonville, FL.

 

Április 21. – Május 3.

1Április 21-én kezdődött az év harmadik koncertkörútja a Közép-Nyugatra.

2Ez a turné viszonylag jól sikerült, nem volt semmi balhé, sőt állítólag azért tért vissza Saginawba május 3-án, mert az áprilisi koncerten nem volt megelégedve a hangosítással. 1A beszámolók tanúsága szerint ez a turné nagyon nehezen ment le. Már a rajongók is észrevették Elvis lepattantságát, akinek az élete ekkor már a hotelszobákra és a spiritualista könyvekre korlátozódott és (persze) gyógyszerekre. Harc volt ez, hogy egy óráig a színpadon tudjon maradni, és elvégezze a kiszabott feladatot – show-ról show-ra.

 

Május 2. - Chicago, IL.Április 21. - Greensboro, NC.
Április 22. - Detroit, MI.
Április 23. - Toledo, OH.
Április 24. - Ann Arbor, MI.
Április 25. - Saginaw, MI.
Április 26. - Kalamazoo, MI.
Április 27. - Milwaukee, WI.
Április 28. - Green Bay, WI.
Április 29. - Duluth, MN.
Április 30. - St. Paul, MN.
Május 1. - Chicago, IL.
Május 2. - Chicago, IL.
Május 3. - Saginaw, MI.

 

Május 20. – Június 2.

2Május végén újabb turné, ahol Elvis eddigi legrosszabb formáját hozza. A mélypont Baltimore volt, ahol 20 perc után elhagyta a színpadot. A The Stamps (ezzel a gospel együttessel turnézott Presley) és a TCB Band derekasan helyt állt, de a közönség természetesen nem rájuk volt kíváncsi. A koncert végén bemutatkozás után, talán hogy mentse a helyzetet még visszatért és elénekelt pár dalt, de persze ez már kevés volt.

 

Május 29. - Baltimore, MD.Május 20. - Knoxville, TN.
Május 21. - Louisville, KY.
Május 22. - Largo, MD.
Május 23. - Providence, RI.
Május 24. - Augusta, ME.
Május 25. - Rochester, NY.
Május 26. - Binghamton, NY.
Május 27. - Binghamton, NY.
Május 28. - Philadelphia, PA.
Május 29. - Baltimore, MD.
Május 30. - Jacksonville, FL.
Május 31. - Baton Rouge, LA.
Június 1. - Macon, GA.
Június 2. - Mobile, AL.

 

Június 17. – Június 26. - Az utolsó turné

1Egy a környezetéből származó visszaemlékezés szerint Presleyt utolsó évében szinte teljesen ágyhoz kötötte állapota. “Ahogy egy városban leszállt a gépünk, egyből lefeküdt a szobájában, amint tudott. A show kezdetére kellett felkeltenünk.” Ezen az utolsó turnén előadásai elég vacakra és laposra sikeredtek.

Június 19. - Omaha, NE. 1Ahogy az American Heritage magazin írta: “Elvis Presley karcsú, energikus, valahai önmagának grotesz karikatúrája. Iszonyúan elhízott, értelmileg eltompult a gyógyszertárnyi szertől, amit nap mint nap beszed, alig bírta túlélni ezt a rövid kis koncertet”. Alexandriában (Louisana) egy helyi újságíró panaszolta, hogy a sztár alig egy órát volt a színpadon és “alig lehetett érteni, amit énekelt és mondott”. Ennek dacára a július 19-i és 20-i show-t – Omaha (Nebraska) és Rapid City (South Dakota) – az RCA rögzítette egy új élő album számára Elvis In Concert (CBS-TV special) címmel, ami aztán el is kelt csak az Államokban vagy 3 millió példányban, de csak 1977. októbr 3-án Presley halála után jelent meg.

1Amikor Rapid City-beli koncertjét adta “annyira ideges volt a színpadon, alig tudott beszélni”. Kétségtelenül fájt neki a tudat, hogy milyen pocsékul néz ki, és tudta, az ő állapotában a színpadon nem tud az elvárásoknak megfelelni. Úgy nézett ki, mozgott és gesztikulált, mint egy kövér, köszvénytől béna öregember. Dőlt róla az izzadtság, mintha egy vödör vízzel nyakon öntötték volna. Ráadásul orvosi tanácsra fűzőt kellett viselnie a színpadon!

 

2A CBS televízióval megegyeztek egy koncert videó elkészítéséről is és két fellépést rögzítettek is. A június 19-ei omahai kevésbé sikerült, köszönhetően Elvis gyengélkedésének (pl. elfelejtette az „Are You Lonesome Tonight” szövegét, papírról olvasta a „My Way-t” stb.) Igaz ezeket a részeket később ügyesen kivágták. Két nap múlva Rapid Citybe repült a stáb, ahol Presley sokkal jobb formában volt, az év egyik legjobb koncertjét adta. A rossz nyelvek szerint több ionamint vett, be, ami a kedvenc tablettája volt. A filmet halála után, október 3-án mutatták be és ekkor adták is ki lemez formájában is. A videót nézve egy felpuffadt arcú, táskás szemű embert látunk, aki néha mintha azt se tudná, hol van.

 

A lemezen egyértelműen egy szétesett Elvist hallunk, aki orrhangon énekel, összeakad a nyelve, gyakorlatilag magán kívül van.

2A turnéhoz tartozik egy sokkal vidámabb sztori. A madisoni koncert előtt Elvis a repülőtérről épp a hotelbe tartott, mikor észrevette, hogy egy benzinkúton két fiatal a kutast ütlegeli. Leállítatta a limuzinját és közbelépett. A két srác annyira meglepődött, hogy a Király ott áll velük szemben (még rajta volt a fellépő ruhája), hogy egyből abbahagyták a verekedést. Presley ezután kezet rázott velük, majd csináltak pár fotót és visszaült az autójába.

 

Június 20. - Lincoln, NE. Június 17. - Springfield, MO.
Június 18. - Kansas City, MO.
Június 19. - Omaha, NE.
Június 20. - Lincoln, NE.
Június 21. - Rapid City, SD.
Június 22. - Sioux Falls, SD.
Június 23. - Des Moines, IA.
Június 24. - Madison, WI.
Június 25. - Cincinnati, OH.
Június 26. - Indianapolis, IN.

 

Az utolsó koncert

Utlsó ízben a színpadon1Helyszín: Market Square Arena, Indianapolis. Időpont: 1977. június 26. Az Indianapolis Star írta: “A nagy kérdés., lefogyott vajon? Két évvel ezelőtti itteni legutolsó koncertjén Elvis jócskán túlsúlyos és beteges volt, előadása mondhatni letargikus. Amint az Arénában kihunytak a fények, érezni lehetett a közönségen átfutó könyörgést: Elvis, nehogy kövér legyél!”

A közönség lélegzetét visszafojtva várta a Király színpadra érkezését, hiszen a két évvel ezelőtti koncertjén, meghízottan, betegesen lépett a publikum elé. Ám most nem csalódtak, arany-fehér ruhában, a dereka körül ugyan úszógumikkal, mégis kirobbanó energiával és kisugárzással tarolt a színpadon. Dalait igazi átéléssel, érzelmekkel telve adta elő, homlokáról izzadtságcseppek folytak, miközben a közönség áhítattal nézte őt és olyan energiával töltötte föl a színpadot, hogy mindenki megkönnyebbült. 42 évesen, dereka körül ugyan jelentős úszógumival, de olyan ellenállhatatlan erővel adta elő magát, mint az igazi Elvis fénykorában!

 

Az elmaradt turné: Augusztus 17. – Augusztus 28.

1Presley visszatért Gracelandbe kéthónapos vakációra. Ritkán hagyta el lakosztályát, legfőképp annak is a hálójában tartózkodott. És 1977. augusztus 17-én be volt tervezve az újabb turné indítása. Elvis a közelgő turné miatt augusztus 11.-én nappal teljes körű orvosi vizsgálaton vett részt, ahol mindent rendben találtak.

 

Júliusban övön aluli ütés érte az újra sikerekben fürdő Elvist: elbocsátott testőrei, Red és Sonny West valamint Dave Hebler egy könyvben mindent kitálaltak egykori főnökükről. Az Elvis: What Happened? először rántotta le a leplet Elvis gondosan eltakart életmódjáról a közönség legnagyobb megdöbbenésére. A legtöbben nem akarták elhinni, hogy az ő istenített, hófehér bálványuk gyakorlatilag gyógyszereken él, tévéket lő szét és életveszélyesen fenyeget meg másokat.

Elvis tombolva olvasta a könyvet, s éjjel-nappal törte a fejét, hogy valami megoldást találjon a kedélyek lecsillapítására. Noha már terjengtek pletykák róla és a sajtó is gyakran kikezdte, de a könyv megjelenése már komolyan veszélyeztette karrierjét.

 

Augusztus 16.-ra, vagyis a turné előtti napon már minden jegy elkelt valamennyi koncertre. Elvis tudta, hogy a közönség nagy része már olvasta a könyvet és lesni fogják rajta a kábítószer-élvezet jeleit. Kétségtelen, hogy nem nézett ki valami jól: bár két napja koplalt, a súlya 115 kiló volt. Mégis bízott benne, hogy megbirkózik a közönséggel; „Megmutatom nekik, mennyire nincs igazuk. Jobb leszek, mint valaha” – mondta Elvis, aki a turnét szánta a nagy riposztnak a West-Hebler könyvre.


Montázskép a sosem viselt fellépőruhárólAugusztus 17. - Portland, Me
Augusztus 18. - Portland, ME
Augusztus 19. - Utica, NY
Augusztus 20. - Syracuse, NY
Augusztus 21. - Hartford, CT
Augusztus 22. - Uniondale, NY
Augusztus 23. - Lexington, KY
Augusztus 24. - Roanoke, VA
Augusztus 25. - Fayetteville, TN
Augusztus 26. - Asheville, NC
Augusztus 27. - Memphis, TN
Augusztus 28. - Memphis, TN

 

 

Lemezek

21976 májusától év végéig szinte végig úton volt. Végigkoncertezte egész Amerikát, az utolsó fellépések ráadásul nagyon jól sikerültek, így nagy reményekkel vághattak bele az új évbe. Januárban nagy meglepetésre új számokat írt, amiket Nashville-ben akartak felvenni. A stúdióban minden készen volt, a zenekar várta a Királyt, de ő nem jelent meg. Annyi biztos, hogy 21-én Nashville-be repült, de a lemez nem készült el.

 

A Moody Blue-ért kapott elismerés1A júniusban kijött Way Down korong is platina lett az USA-ban és number one az Egyesült Királyságban, de csak Presley halála után, akkor viszont egyik napról a másikra.

1Júliusban jelent meg Elvis Presley életében az utolsó album a Moody Blue. Jól ment a lemez, elérte az aranylemez státuszt még halála előtt. Ám Presley korai halála után, az USA-ban rögtön 1.5 millió példányra és világszerte 14 millióra ugrott az eladott másolatok száma.

Az album a That’s The Way It Is-hez hasonlóan ügyes keveréke az 1976-ban stúdióban felvett számok és a ’77-es élőben rögzítetteknek. Három dal is slágerré lett: a címadó dal egyszerű, tiszta és mégis korhű hangszerelése, a Way Down mint az egykorú rock’n’roll érzés megtestesítője vérpezsdítő tempóval, és a Ghost c. filmből ismert Unchained Melody operai előadása szinte minden korosztálynak tetszett, nem véletlen, hogy az album hamar aranylemez lett.

1977-ben még egy válogatás lemezt adott ki, „Welcome to My World” címmel.

 

 

Halála:

Az utolsó kép

Elvis válasza azonban elmaradt. Azon fáradozott, hogy újraéleszti karrierjét, megnősül, de augusztus 16-án tragédia történt. Egy jókedvű éjszaka után Ginger Alden, Elvis menyasszonya dél körül megtalálta a fürdőszobában fekvő eszméletlen szerelmét.

Valószínűleg Elvis a fürdőszobában olvasás közben (mint mindig, most is) hirtelen elaludt, fejjel előre esett és eszméletét vesztette. Talán ha pár órával előbb találják meg ma is köztünk lenne. Talán.

1Az orvosi vélemény szerint egy folt a fürdő padlóján azt mutatta Presley hányt és megbotlott vagy megcsúszott és kúszott még néhány lábnyit mielőtt meghalt. A Baptist Mamorial Kórházba vitték, ahol 15:30-kor az orvos halottá nyilvánította.

 

SzenzációMég tartott a boncolás, amikor Dr. Jerry Fransisco, Shelby megye halottkéme sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Elvis Presley halálát szívritmuszavar okozta, gyanús körülmények nincsenek.

Később kitudódott, hogy több mint 10 fajta gyógyszer maradványait találták meg a szervezetében, ami nem volt meglepő, hiszen utolsó éveiben szinte tablettákon élt (állítólag orvosa kb. 12 000 darabot írt fel neki csak 1977-ben). 1977-re már számos betegségben szenvedett, így zöldhályogban, vesekárosodásban, magas vérnyomással is küzdött. A boncolási jegyzőkönyv 44 oldalas lett, az orvosokon és édesapján, Vernonon kívül (ő 1979-ben halt meg szívrohamban) nem látta senki, ráadásul 50 évig nem lehet felbontani. 2027-ben történhet meg mindez.

 

Másnap az újságok világszerte hírül adták Elvis halálát, melynek okaként a szívrohamot jelölték meg. Halálának híre megrázta a világot. A Fehér Házban Jimmy Carter elnök egy nyilatkozatot tett közzé, miszerint "Elvis Presley halálával az ország egy részét veszítettük el".

 

Elvis a koporsóbanAugusztus 17-én visszaszállították Elvis testét Gracelandbe. A Vernontól kapott fehér öltönybe és világoskék ingbe öltöztették fel. A fényképezést azonban szigorúan megtiltották, ugyanis Elvis vértolulástól eltorzult arca annyira rettenetes látványt nyújtott, hogy még bizalmi emberei is elképedtek. Ennek ellenére Elvis szegény rokona, Bobby Mann becsempészet egy fényképezőgépet és titokban készített egy felvételt.

 

GyászmenetA temetésre, augusztus 18-ra rengeteg ember zarándokolt Memphisbe, mindenki részt akart venni a szertartáson. Százezrek akarták leróni tiszteletüket a ravatalánál, több tucatnyian pedig a hőség miatt rosszul lettek és mentőt kellett hívni hozzájuk.

A temetés legszebb része az autós gyászmenet volt, amikor a tizenhat fehér Cadillacből álló flotta kísérte Elvist a Forest Hill temetőbe. A gyászszertartás alatt J.D. Summer és a Stamps valamint Katy Westmoreland (akik 1972 óta vokáloztak Elvisnek a színpadon) énekeltek gospel dalokat.

A szertartásra rengeteg híresség megjelent, mint Ann-Margaret, Burt Reynolds, Geroge Hamilton, Bruce Springsteen, Frank Sinatra, Sammy Davis Jr. és még sokan mások.  Springsteen így búcsúzott tőle: "Van egy csomó kemény srác. Vannak trónkövetelők. Vannak közdők. De Király csak egy van!"

 

Elvist az anyja melletti sírba tették, de később újratemették őket Gracelandben, mert augusztus 28-án megpróbálták elrabolni a tetemét.

 

További részek:

1. Rész: A sikerek előtt (1935-1952) 2. Rész: Az ifjú bálvány (1953-1959) 3. Rész: Hollywoodi évek (1960-1967)
4. Rész: A visszatérés (1968-1969) 5. Rész: Úton - a vég felé (1970-1976) 6. Rész: Utolsó éve és halála (1977)
7. Rész: Mindörökké Elvis (1978-napjaink)

 

Kapcsolódó anyagok:

- The Memphis Maffia

- A királyság árnyoldalai

- Elvis titokzatos halála

- Elvis él?

 

 


Felhasznált források:

1http://szubjektiv.wordpress.com/2009/09/14/a-rock-‘n’-roll-aranykora-4-resz-elvis-presley-a-“kiraly”-2-resz/

2http://7777.blog.hu/2009/09/15/elvis_presley

Weboldal készítés ingyen

Szavazás

Hogy tetszik a honlap?
Nagyon tetszik
Elég jól sikerül(t)
Elmegy
Láttam már jobbat
Nem tetszik
Asztali nézet