MENÜ

Mindörökké Elvis

 

Szuvenírek rengetegeElvis Presley, az ember 1977. augusztus 16-án meghalt, de másnapra Elvis Presley, a legenda megszületett és a halhatatlanok erejével bírt. Megszabadulván a földi lét terheitől a Király már az egész világ felett uralkodott örök fiatal és szexi képmásában.

 

Szinte azonnal, hogy Presley halálát bejelentették az RCA gyárai megállás nélkül dolgoztak, hogy kielégíthessék a rajongók kielégíthetetlen lemezigényeit és csak 1977 augusztusa és decembere között több mint 200 millió lemezt kapkodtak szét a rajongók világszerte. A különböző országok (például Japán) tévéállomásai levetítették az összes Elvis-filmet a szuvenír-árusok pedig egész áruházakat töltöttek meg portékáikkal és csak az első évben kétszázmillió dollárt kerestek, ami azért is döbbenetes, mivel Elvis életében sohasem tudott ilyen összegeket elérni.

 

Ezek az irreálisnak tűnő számok viszont világosan mutatják, hogy nem csak valami múló hóbort, nosztalgia nyilvánult meg, hanem a mai napig tartó, szűnni nem akaró imádat vette ekkor kezdetét.

Elvis imitátor

 

A rajongás azonban néha már extrém formákat is ölt. Ilyennek mondható az Elvis-imitátorok megjelenése és hatalmas száma; érdekesség, hogy a nagy előadók imitátorai közül az Elvis-imitátorok vannak a legtöbben.

A fanatizmus legszélsőségesebb példái azon Elvis-rajongók, akik meg vannak győződve arról, hogy Elvis nem halt meg, hanem csak megrendezte a halálát, hogy el tudjon menekülni rajongói elől.

 

Az összeesküvés-elméletek hívei szerint Elvis nem természetes halállal halt meg. Ezt egyébként alátámasztja Vernon Presley is, aki egészen haláláig fenntartotta ezen véleményét. Továbbá az elmélet mítoszát erősíti, hogy az FBI ötven évre titkosította Elvis boncolási jegyzőkönyvét, ami egy (hivatalosan) természetes halál esetében eléggé szokatlan. (Az Elvis halálát övező elméletekről lenti linken található másik írásunkban olvashat részletesen)

 

 

Kalózfelvételek

Elvis halála után az RCA azonnal „Best of” albumokat dobott a piacra, majd az első CD megjelenése után két évvel, 1984-től már digitális formában is elérhetőek Elvis új és korábbi lemezei. Azóta a kiadó (RCA/BMG/Sony) több mint 600 lemezt jelentetett meg, melyek nagy része az eredeti albumok digitálisan feljavított változatait, meg nem jelent koncertfelvételeket stb. tartalmazzák.

 


KalózkiadványokA nyolcvanas évek végétől az RCA már csak a kiürülő félben lévő archívumával tudott előrukkolni, viszont a kalózkiadók a legtöbb jogi akadályt elhárítva sorra jelentették meg felbecsülhetetlen dokumentum-
értékű lemezeiket, melyek külsejükben és tartalmukban sok esetben messze felülmúlták az RCA legális albumait.

 

Azóta számtalan legendás felvétel jelent meg a különböző kalózkiadványok (bootlegek) gondozásában, mint az 1968-as visszatérés összes próbafelvétele, az összes 1972-es Madison Square Garden-beli koncert, a Louisiana Hayride vagy a Dorsey testvérek műsorainak kiadatlan felvételei.

Ugyan a legtöbb lemez rettenetes minőségben érhető el (az internetes terjesztést követően szinte korlátlanul), hiszen kabátujjba vagy táskába rejtett mikrofonnal vették fel, viszont dokumentumértékük felbecsülhetetlen. Ugyanakkor sok úgynevezett „Soundboard” kiadvány is napvilágra látott, melyek kitűnő minőségben az eredeti albumról lettek lemásolva vagy koncert közben lettek titokban felvéve.

 

FTD Records1A bootleg albumok elsősorban a rajongók körében terjednek, melynek íratlan szabálya, hogy nem használható anyagi haszonszerzésre, ezért a felvételeket többnyire csereanyagként másolják. Ezáltal kiküszöbölik azt, hogy a bootlegek terjedése sértse a szerzői jogokat. A tapasztalatok egyébként is azt mutatják, hogy a legszenvedélyesebb bootleg-gyűjtők éppen azok a rajongók, akiknek fontos az is, hogy kedvenc előadójuktól megvegyék az eredeti kiadványokat. A bootlegek az idő előrehaladtával egyre inkább hasznos források az adott előadó, illetve az akkori könnyűzene történetének megismeréséhez. Van példa arra is, hogy egy eredetileg bootleg-felvételt később az előadó jóváhagyásával hivatalosan is megjelentetnek (official bootleg).

 

Hogy az RCA felvegye a versenyt és egyúttal kielégítsék a lemezgyűjtők igényeit is, 1999-ben az RCA lányvállalata, a Bertelsmann Music Group (BMG) elindított egy hivatalosan is ellenőrzött sorozatot, mely értékesítését a Follow That Dream Records (FTD) végzi. A kiadóvállalat már a kilencvenes évek közepétől évente több, részben kiadatlan koncertfelvételeket tartalmazó albumot dobott a piacra, de a kalózkiadók anyagaival nem tudott versenyre kelni. Amióta viszont megjelent a sorozat, egyre népszerűbb, hiszen minden évben előrukkolnak több felbecsülhetetlen értékű CD-vel, kitűnő minőségben, elérhető áron. A sorozat címe, Elvis egyik filmjének címe: Kövesd az álmot.

 

 

Utókor2
Saját filmjein túl Presley alakja, figurája, élete több mint 70 filmnek szolgáltatott témát, tárgyat, amik címükben is viselték a nevét. 1986-ban beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame, 1998-ban a Country Music HOF, 2001-ben a Gospel Music HOF tagjainak sorába. 1993-ban Presley képe amerikai állami postabélyegre került, és az Amerikai Posta Szolgálat 2006-os jelentése szerint még ma is a legnépszerűbb bélyeg az Államokban.

 

Elvis bélyegenA Gracelandet 2006-ban Nemzeti Történeti Emlékhellyé nyilvánították. A BBC Rádió által összeállított listán a 20. század legnagyobb angol nyelven előadó énekesekről Presley a 2. helyen áll. A legtöbb szavazatot Frank Sinatra kapta, az első 10-ben szerepel Nat King Cole és Ella Fitzgerald. A Rolling Stone Magazin 2004. évi listáján (Minden idők 100 legnagyobb művésze) a 3. pozíció jutott Presleynek. (1. The Beatles, 2. Bob Dylan) Rolling Stone

 

2005 júliusában a Discovery Channel és az America Online a Legnagyobb amerikai címért folyó szavazásán Presley Oprah Winfrey-t előzve meg a 8. helyen végzett – mint a Legnagyobb szórakoztató az amerikai történelemben.

A Variety 2005 októberében a 20. század top 100 szórakoztatóművészeti ikonjai között az első 10 közé sorolta Presleyt – a Beatles, Marilyn Monroe, Lucille Ball, Marlon Brando, Humphrey Bogart, Louis Armstrong, Charlie Chaplin, James Dean és Mickey Mouse társaságában. 2006 novemberében az Atlantic Magazine 10 neves történészt kérdezett meg, ki tartozik a 100 legbefolyásosabb amerikai közé. Végül Presley a 66.-ként futott be, a 79. helyezett Louis Armstronggal 2 zenészt tartalmazott a lista.

 

2001-ben Elvis Aron Presley-t választották az évszázad legnagyobb előadójának.

 

 

Közelmúlt3
Turné 2010-ben2000-ben és 2010-ben Elvis ismét turnézott, de ezúttal világkörüli turné keretein belül. Az eredeti, 1969-1977-es banda kíséretével kivetítők és hologram segítségével keltették életre a Királyt, hogy a mai generáció is megcsodálhassa páratlan előadását.

 

Az Elvis felvételek iránti érdeklődés felélénkült a 2002. évi Football VB idején, amikor a Nike egy Junkie XL (JLX, Tom Holkenborg, holland-amerikai DJ) Elvis remixet, A Little Less Conversation-t használt reklámzenéül klipsorozatához, amiben futball-világsztárok jelentek meg. Az Elvis Vs JLX remix több mint 20 országban lett No.1., köztük Nagy-Britanniában és Ausztráliában, megelőzve ezzel a Beatlest és annak 1995-ös "Real Love"-ját, amely soha sem jutott el az első helyig.

 

Körülbelül ugyanebben az időben került a piacra a Presley angol és amerikai listavezető dalait tartalmazó válogatás, az Elv1s: 30. Természetes hogy ez a cd is listavezető lett ugyanazokon a listákon 50 évvel Presley első sikerei és 25 évvel halála után.

A That’s All Right, Mama megjelenésének 50. évfordulóján újra kiadott lemez újra nagy siker lett világszerte.

 

Nem sokkal azután, hogy az Elvis minden dolga feletti rendelkezést átvette az Elvis Presley Estate-től (EPE), (amelyik megtartott 15%-nyi részesedést az új cégben, benne Graceland birtoklását), Robert Sillerman CKX társasága kiadott egy DVD-t és CD-t Elvis by the Presleys címmel és a vele járó kétórás sugárzást a Viacom CBS Hálózatán, s ez egyedül termelt vagy 5,5 millió dollárt. 2006 decemberében az EPE kidolgozott egy stratégiát, amivel közelebb kívánja hozni Elvist és muzsikáját az ifjabb nemzedékhez 2007 folyamán. 2009-ben a világhírű Cirque De Soleil artcirkusz előadásában tervez egy Elvis zenéjére építkező show-t létrehozni.

 

Elvis (egyik) szobra MemphisbenMég a mai napig is Elvis keresi a legtöbb pénzt a zeneiparban. 2005-ben a post humus előadók között első helyezett lett; több mint 700 millió dollárt hoztak a lemezek, a jogdíjak stb. Presley halála utáni egy éven belül már 80 millió dollárt keresett, megdöntve ezzel minden addigi rekordot. Ezzel az összeggel egyetlen élő előadóművész sem tudott versenyre kelni, még az élő Elvis sem, mert karrierje alatt sohasem keresett többet évi 7 millió dollárnál.

 

A legtöbb hanghordozót eladott előadók listáján (2009-ig) Elvis a második helyen áll. Az első helyet a Beatles szerezte meg több mint 2 milliárd hanghordozóval (bár, pontos adatot a Beatles eladásairól nem lehet találni). Második Elvis Presley 1,6 milliárd, a harmadik helyen Michael Jackson áll 750 millió hanghordozóval.

 

 

További részek:

1. Rész: A sikerek előtt (1935-1952) 2. Rész: Az ifjú bálvány (1953-1959) 3. Rész: Hollywoodi évek (1960-1967)
4. Rész: A visszatérés (1968-1969) 5. Rész: Úton - a vég felé (1970-1976) 6. Rész: Utolsó éve és halála (1977)
7. Rész: Mindörökké Elvis (1978-napjaink)

 

Kapcsolódó anyagok:

- A királyság árnyoldalai
- Elvis titokzatos halála
- Elvis él?

 

Források:
1Wikipédia2A Rock ‘N’ Roll aranykora 5. rész. Elvis Presley a “Király” 3. rész. (a teljes bekezdés átvéve, kivéve az utolsó kisbekezdést.)
3A Rock ‘N’ Roll aranykora 5. rész. Elvis Presley a “Király” 3. rész. (a teljes bekezdés átvéve, kivéve az első és az utolsó két kisbekezdést.)

 

 


Weboldal készítés ingyen

Szavazás

Hogy tetszik a honlap?
Nagyon tetszik
Elég jól sikerül(t)
Elmegy
Láttam már jobbat
Nem tetszik
Asztali nézet