The Memphis Mafia
Volt egy csapat vagy inkább szervezet, mely szépen lassan felépülve és kiegészülve 1956-tól 20 éven át egyet jelentett Elvis szokásaival, életmódjával és mely eleven védőburokként vette körül. Ez volt a „Memphisi Mafia” vagy más néven „A Fiúk” intézménye.
A kezdetek
Az egész 1952-ben kezdődött a Humes Gimnáziumban, ahol Elvis a középiskolai éveit töltötte. Nagyon kilógott a többi fiú közül hosszú, zselézett hajával, puha, pattanásos arcával, ezért iskolatársainak rendszeres céltáblája volt. Egy nap Elvis igazán nagy bajba került a fiúvécében, mert 4-5 srác vette körül, falhoz nyomták, rángatták és gúnyolták „selyemmajom” külsejét. Ekkor lépett be Red West, a keménykötésű, erőszakos rögbjátékos. Red látta mi is zajlik épp és valami megmozdult benne: közölte a srácokkal, hogy ha Elvis haját le akarják borotválni, akkor le kell borotválniuk az ő haját is. Abból pedig baj lesz. Mivel Rednek félelmetes híre volt, a srácok meghátráltak. Így lett Red West Elvis életre szóló barátja, bizalmasa, kísérője, testőre.
Red és Elvis testvéri közelségbe kerültek egymással, szinte mindenhova együtt mentek. A csapatot ekkor még ők ketten, valamint Elvis rokonai Bobby, Junior és Billy Smith alkották. Előbbi kettő hamar kiesett, de Billy oszlopos taggá vált. 1957-ben csatlakozott hozzájuk a mindig jókedvű, rendkívül segítőkész Lamar Fike. Elvis mindig is szerette ezt a nagyon kövér, de nagyon mókás fiút, noha minden tréfáját kipróbálta rajta, a gonoszakat is.
Elvis már országosan ismert volt, mikor 1958-ban Red bemutatta unokatestvérét, Sonny Westet. Sonny hamar bekerült a csapatba, mivel csodálta Elvist és zenéjét. A kíséret végül kiegészült Marty Lackerrel és Alan Foras-szal.
A Németországban töltött idő alatt még két - fontos - ember került a fiúk közé. Az egyikük Elvis katonabajtársai közül való Charlie Hodge, aki az elkövetkezendő években valósággal Elvis árnyékává vált. Ez a mulatságos külsejű, 160 centi magas figura hivatásos gospelénekes és countryzenész volt, így valószínű a két férfi barátságát a zene szeretete hozta létre.
A másik srácot Lamar 1959-ben mutatta be Elvisnek. Ő volt Joe Esposito, egy második generációs chicagoi olasz tisztviselő, aki szívesen barátkozott a helyi maffiózókkal. Németországi szolgálata alatt uzsorásként működött, százszázalékos kamatra kölcsönzött pénzt, főként közlegényeknek. Lamar is kért kölcsönt és fizetségként bemutatta Joe-t Elvisnek. Joenak bizonyára tetszett az ötlet, hogy a világ egyik legismertebb emberének lehet a barátja, ezért hamar Elvis bizalmába férkőzött.
A West-fiúk és a banda régebbi tagjai szívesen fogadták az újonnan jötteket, azonban hamar kiderült, hogy Charlie és Joe érkezése felborítja a rendet.
A Memphisi Maffia
A hatvanas években Elvis életmódja és szokásai is megváltoztak, melynek valószínű oka, édesanyja halála volt. Azelőtt ő is egy volt a fiúk közül, de ekkor már úgy gondolta, a fiúk nem egyszerűen barátai, hanem inkább alkalmazottjai, őt magát pedig főnöknek kellett nevezni. Azt is megkövetelte tőlük, hogy kizárólag öltönyben és pisztollyal felfegyverkezve kísérjék őt, míg megjelenésük már erősen emlékeztetett a maffia embereire: ekkor kapták a Memphisi Maffia elnevezést.
A testőrség feje Joe lett (aki mindig is szeretett az elegáns olasz gengszter képében tets zelegni), de a szűk társasághoz tartoztak még a West fiúk, Charlie, Lamar és az újonnan érkező, meglehetősen csípős nyelvű, és kemény öklű Jerry Schilling is.
Jerry ugyan elkötelezte magát Elvis mellett, de nem volt az a bólogató János mint például Joe és Charlie, ezért igen sokszor összekülönbözött főnökével, mert nem fogadott el minden parancsot, ami Elvisnek nyílván nem tetszett. Egyik ilyen szóváltásuknál Elvis megütötte Jerry-t, de ő - életében először és utoljára - nem ütött vissza. Jerry 1967-ben kilépett és csak két évvel később tért vissza.
A fiúk elkísérték Elvist a forgatásokra, részt vettek bulijain (orgiáin) hiszen valamennyien főnökük gyakorlott kerítői voltak, és mindannyian kipróbálták a kábítószereket is. Presley noha rendes fizetést nem adott nekik, de olykor hihetetlen ajándékokkal, autókkal, házakkal lepte meg őket. A hatvanas évek közepére két részre szakadt a Memphisi Maffia, aszerint, hogy ki milyen módon viszonyul Parker ezredeshez. A West fiúk, Schilling, Lamar és az új tag (Elvis fodrásza és spirituális tanácsadója), Lerry Geller Elvis hű barátai voltak, míg Joe, Charlie, és Billy az ezredes besúgói, akik Elvis minden lépéséről jelenteniük kellett Parkernek.
Red West volt az egyetlen, akire Elvis olykor hallgatott. Red elismert dalszerző is volt és sokkal közelebbi kapcsolatban volt Elvishez, mint a többiek így 1969 és 1976 zenei vezető volt Presley lemezfelvételeinél. Elvis megbízott testőre zenei ügyességében és rálátásában, sőt Red 1966-ban egy dalt is írt If Every Day Was Like Christmas címmel.
A barátság az első törést Elvis esküvője miatt szenvedte el, ugyanis a ceremóniára csak Joe, Charlie, Marty és Billy Smith volt hivatalos, a fiúk többi tagja azonban nem! Joe egyre inkább beférkőzött Elvis életének minden pontjára és sikerült befolyása alatt tartania. Az „ezredes emberei” és „Elvis barátai” között egyre inkább feszültek az ellentétek, főleg mikor 1975-ben Red megtudta, hogy míg ő heti pár száz dollár fizetést kap, Joe és Charlie több ezer dollárt vág zsebre és különböző juttatásokban részesül (ezeket az ezredes intézte).
Széthullik a csapat
Mihelyt Elvis ismét turnézni kezdett, a Memphis Maffián belül különböző „alegységek” jöttek létre: „Gyémánt” Joe Esposito volt a turné-manager, a pénztárnok és a királyi udvar legfőbb udvaronca; Charlie Hodge továbbra is mindenes és a kísérő zenekarban játszott akusztikus gitáron, szinte szimbiózisban élt Elvisszel; Lamar Fike a színpadi fénytechnikáért felelt. Red és Sonny West illetve Jerry Schilling pedig Elvis közvetlen testőrei.
A Maffiatagok a képen balról jobbra: Billy Smith, Bill Morris, Lamar Fike, Jerry Schilling, Roy Skip Nixon, Vernon Presley, Sonny West, George Klein, Charlie Hodge, Marty Lacker. Térden Dr. Nick (Dr .George Nichopoulos) és Red West. Nagyításért kattints a képre
1969-ben Dick Grob (korábban rendőr) is csatlakozott a testőrséghez főszervezőnek, 1972-ben pedig Dave Hebler karateoktatóval egészült ki a csapat. Hebler valóban nagyon szerette Elvist, csodálta őt, mint embert és mint művészt, akár az életét is feláldozta volna ú főnökéért. Presley orvosa, dr. Nichopolous, vagy más néven „dr. Nick” is maffiatag lett, akárcsak Bill Morris, Roy Nixon, az ismert lemezlovas George Klein valamint „Hamburger” James Caughley.
A Memphisi Maffia 1971-ben jelvénnyel is igazolhatta magát, és minden tag nyakában lógott egy villámmal díszített „TCB” (Takin’ Care O’ Business - Ügyelünk az üzletre) arany nyaklánc, ami a csoport jelképévé vált.
Elvis gyógyszerfogyasztása egyre nőtt, hangulata viszont folyamatosan romlott. Egyre gyakrabban került életveszélyes helyzetekbe vagy tört ki hisztériás rohamokban, végül 1975-re Elvis 24 órás felügyeletet, teljes odafigyelést és önfeláldozást igényelt. Az állandó idegfeszültség és a folyamatos turnézás következtében az összes fiú házassága tönkrement, sőt Alan Fortas még öngyilkosságot is megkísérelt.
Eleinte a pénz nem számított a fiúknak, hiszen teljes ellátást kaptak, minden este részt vehettek Elvis partijain és persze rengeteg lány kereste a kegyeiket. Viszont a fiúk mihelyst férjek és apák lettek, a heti 35 dolláros fizetés már nem volt elegendő. Tekintettel a turnék miatti távollétre illetve az turnékkal kapcsolatos megnövekedett biztonsági feladatokra 1970-től már heti 170, 1975-től heti 350 dollár lett a fizetés, ami még így nevetségesen alacsony volt. Ugyan Elvis a turnék végén és karácsonykor prémiumot is adott, de mindezek ellenére a legtöbb fiú rengeteg adósságot halmozott fel. Red West volt az egyetlen, aki okosan bánt a pénzével: ingatlanba fektetett be és főszerepet kapott egy tévékomédiában.
Elvis azonban nem bírta elviselni ha emberei függetlenedni akarnak tőle, mert csak abban bízott, aki minden parancsát kiszolgálja és állandó készenlétben van. 1974-75 felé többször is összetűzésbe keveredett a fiúkkal, aminek következményeként Jerry végleg felmondott, Red pedig már egyszerű munkaként kezelte Elvist. Súlyosbította a helyzetet mikor kiderült, hogy Joe nem csak sokkal többet keres, mint a többiek (amit el is fogadtak, hiszen Joe sokkal keményebben is dolgozott), hanem üzleti részesedése is van Elvis üzelmeiben.
1976-ra már többen is elhagyták a Maffiát, mint Lamar Fike, Marty Lacker, Alan Fortas, Gene Smith, Richard Davis és sokan mások.
A végső csapás
1976 júliusában minden előzetes bejelentés nélkül el lett bocsátva egy heti bérrel Red és Sony West valamint Dave Hebler. Csupán Charlie Hodge, Billy Smith és természetesen Joe Esposito maradt. Ezzel megszűnt a „Fiúk” intézménye. Elvis új emberei, fiatal mostohatestvérei Billy, David és Rickey Stanley valamint új testőre Al Stada egykori biztonsági őr.
Az elbocsátásról a fiúk Vernontól értesültek telefonon (Vernon mindig is utálta a fiúkat, élősködőknek tartotta őket és állandóan furkálódott ellenük. A fiúk kirúgásáról csak annyit mondott, hogy ez volt élete legszebb pillanata).
Bár hivatalosan gazdasági okokra hivatkoznak, de több teória is létezik arról, hogy Elvis miért vált meg testőreitől. Az egyik szerint egyre többen indítottak pert Elvis ellen, mivel a testőrök bántalmazták őket, emiatt meg akart tőlük szabadulni. Egy másik magyarázat szerint állítólag a fiúk információkat szivárogtattak ki Elvis egészségi állapotáról (ez a feltevés állja meg a legkevésbé a helyét, hiszen Rednek már többször ajánlottak vagyonokat azért, hogy kitálaljon Elvisről, amit Red Elvis iránti lojalitása miatt rendszerint elutasított).
A legvalószínűbb magyarázat talán az, hogy Elvisnek már gondot okoztak a régi emberei, és nem tekintette őket megbízhatónak. Ők már családos emberek voltak ekkora és tisztességes(ebb) megélhetésre, függetlenségre vágytak, ami Elvisnek nem tetszett. Ettől eltekintve persze pillanatnyi szeszélye mámorában is meghozhatta döntését.
A fiúk kirúgása nem csak igazságtalan volt, hanem meggondolatlan is. Redet és Sonyt leginkább az bántotta, hogy Elvis mégcsak nem is vette a fáradtságot, hogy személyesen beszéljen velük, hanem Vernonra bízta a piszkos munkát. Elkeseredett dühükben Red, Sony és Dave Hebler megállapodott a Natonal Star újsággal, hogy könyvben Steve Dunleavy újságíró segítségével leplezik le Elvist. Amikor Elvis tudomást szerzett a könyvről felajánlott volt embereinek százezer dollárt, de azok annyira féltek, hogy egykori főnökük meggyilkoltatja őket, hogy egy letéti fiókban elhelyezték esetleges gyilkosaik listáját, néhány veszélyes fényképpel és dokumentummal együtt.
Az 1977. augusztus 1-én megjelent szenzációs könyv, az Elvis: What Happened? lerántotta a leplet Elvis eddig gondosan elkendőzött életéről. A megjelenés előtt Elvis még azt mondta Rednek, hogy „nem aggódom a könyv miatt… teszed, amit tenned kell”. A megjelenés után viszont iszonyatos düh fogta el. A könyvet a fiúk egy utolsó próbálkozásnak szánták, hogy visszatereljék Elvist a helyes útra. Red a könyvben így fogalmaz:
„Az én anyám, mint sok más anya azt hiszi, hogy Elvis istenfélő keresztény, csodálatos ember. És pont ők azok, akik igazán meg fognak döbbenni a könyvet olvasva, és ezt nagyon sajnálom.Elvis is el fogja olvasni és borzasztóan meg fog haragudni ránk, mert tudja, minden szavunk igaz. Mi pedig készen vagyunk hazugságvizsgálatnak alávetni magunkat, ha bárki kételkedik a szavunkban. De talán valami jó is kisülhet ebből és talán felfedezi, hogy mit tesz magával.”
A jótanács későn érkezett, Elvis a könyv megjelenése után tizenöt nappal meghalt. Red épp forgatott, amikor a hírről értesült, majd magába rosjadva zokogott. Azonban a mai napig hangoztatja, hogy nem bánta meg a könyvet.
Elvis temetésekor gyűlt utoljára össze a Memphisi Maffia (egy része): Elvis koporsóját Joe Esposito, Charlie Hodge, Lamar Fike, Gene Smith, Billy Smith, Marty Lacker, George Klein, dr. Nichopuluos és Jerry Shilling vitték. Amikor kiléptek a házból jól hallható reccsenéssel letört és lezuhant egy tölgyfáról egy elkorhadt ág. A fiúknak ugyanaz a gondolat jutott eszükbe, amit Elvis gyakran mondott nekik: "Bárhol leszek is, ha van mód, hogy hírt adjak magamról nektek, meg fogom találni."